Vélemények és ajánlások a könyvemről

Akik már olvasták:


Eric

"A „nagybetűs életre” felkészítő (tan)könyvet tart kezében a tisztelt Olvasó.
Mást ígér, mint a szokványos iskolai tankönyvek. Közvetlen kapcsolat légkörét teremtve „beszélget” olvasójával, elsősorban a gyermekekkel, leginkább a serdülő és adoleszcens korúakkal, hogy megtudhassa, mit tartanak fontosnak, mit gondolnak az élet értelméről, céljáról, örömteli megélésének lehetőségéről. "

Tovább

Prof. Dr. Bagdy Emőke

pszichológus

Eric

A könyv szerzőjét több évtizede van szerencsém ismerni. Teljes pedagóguspályáját, sőt egész életét a fiatalok nevelése töltötte és tölti ki. Nyugdíjba vonulása után azonban – legtöbb sorstársától eltérően – nem tekintette befejezettnek pedagógus életpályáját, hanem elkezdte szintetizálni a családban, az iskolában, az edzőteremben és általában a nevelési folyamatban szerzett élettapasztalatait. Ennek eredményeként eljutott arra a kiindulási pontra, ahol mindannyiunknak kezdenünk kellene tanítói, tanári, nevelői pályafutásunkat: miért és hogyan tanuljunk, hogyan éljük meg a folyamatos kihívásokat, hogyan szerezzük meg a tanuláshoz szükséges motivációt.

Tovább

Petróczi Gábor

középiskolai igazgató

Eric

"Hálás vagyok, mert Sütő Ágnes kitűnő könyve, a gyermek iránti felnőtt és tudatos szeretete, továbbgondolásra késztető sorai rádöbbentettek arra, mennyire hálás lehetek, hogy szabad, boldog gyermekkorom volt.
Kívánom minden kedves olvasónak, hogy részesüljön hasonló élményben."

Tovább

Dióssy Iván

katolikus pap, Vaszar

Eric

" Egészség, boldogság, siker – önismeret, tudatosság, felelősség… Nagyon jó, nagyon fontos témák mindenki számára érthető formában fogalmazva. Fantasztikus idézetek, nagyszerű irodalom…
Komoly szerepe van annak a tanításának, hogy vágyaidat, álmaidat fogalmazd meg Magadnak,...
Igazából nem akarom részletezni, javaslom inkább elolvasásra mindenkinek. Minden generációnak szól ez a könyv. "

Tovább

Pelle Anna

nyugdíjas pedagógus

Eric

"Elhivatott képviselője és hirdetője vagy a testi és lelki harmóniának. Ezt eddig csak hallhattuk és láthattuk Tőled, most kézbe vehető, olvasható formában is elénk tárod a gondolataidat.
Úgy gondolom, nem „egy ültőben olvassuk el”-fajta könyv ez."

Tovább

Vadász Zsuzsa

a leges-legjobb barátnő

Eric

"Mikor megkaptam véleményezésre a kéziratot, nem gondoltam, hogy számomra is nélkülözhetetlen lesz a hétköznapokban. Olyan általános érvényű gondolatok, tanácsok és módszerek olvashatók a könyvben, melyeket a gyakorlatban alkalmazva egy boldog és kiegyensúlyozott élet tulajdonosai lehetünk."

Tovább

Kárbin Andrea

egy kedves barát

Eric

Ez a könyv szerintem pont olyan, mint új helyekre utazni. Az ember még nem ismeri, mindig is nagyon érdekelte, hogy hogyan néz ki, milyenek az emberek-, szagok, ételek, de még sosem jutott oda, hogy valóban elmenjen ezekre a helyekre.

Tovább

Komlósi Bence

a könyv írójának fia

Eric

Szívemhez, lelkemhez közel áll ez a könyv. Hiánypótlónak tartom Ági (tan)könyvét. Nagy öröm számomra, hogy végre könyv formájában egyre több emberhez eljuthatnak a benne leírt szeretetteljes gondolatok, nézetek, ismeretek, tanítások.

Tovább

Tar Lívia

egy jó barát

Eric

"Már a borító is felkeltette az érdeklődésemet, hiszen vidám kamasz gyerekek láthatók rajta. Nyugdíjas tanárként, és amatőr íróként is kíváncsi voltam arra, hogy milyen tanácsokat ad gyerekeknek és szülőknek. Elsősorban nekik ajánlja elolvasásra, de profitálhat belőle mindenki, aki gyerekeket nevel."

Tovább

Dériné Bodnár Márta

nyugdíjas pedagógus

Eric

A legjobb iskola a könyvtár, szokták mondani. A másik pedig az élet, ezt mindannyian tudjuk. Utóbbihoz ad óriási segítséget ez a könyv, azoknak, akik hajlandóak és készek arra, hogy magukévá tegyék a benne leírtakat. Volt szerencsém elsők között elolvasni, és rögtön az jutott eszembe, mennyire hiányzott már egy ilyen mű. Ebben megtaláltam annak a sok-sok elolvasott könyvnek az esszenciáját, amiket eddig ezekben a témákban olvastam, és nem mellékesen, világosan közérthetően leírva.

Tovább

Drótos András

Ági jógatársa

Eric

Azt mondják, csak a változás állandó életünkben. Globalizálódik a világ, nehéz megtalálni benne a helyünket. Az információáramlás felgyorsult, és aki naprakész akar lenni, annak egyszerre több irányba kell figyelnie. Az iskolákban a tanításon van a hangsúly, a nevelés feladata gyakran kizárólag csak a szülőkre hárul. Hogyan tanítsuk meg gyermekeinket úgy élni, hogy boldog gyermekek és boldog felnőttek legyenek?

Tovább

Molekné Kőrösi Beatrix

könyvtár igazgató

Eric

Nagy megtiszteltetés volt mikor Ági néni felkért, hogy a frissen elkészült könyvét, nyomdába kerülés előtt olvassam el és értékeljem. Soha életemben nem olvastam még ilyen fajta könyvet, de ez kimondottan tetszett. Félve kezdtem el olvasni, de a végére már nem tudtam letenni a könyvet.

Tovább

Imre Eszter

14 éves tanuló